Torockói kirohanás

Úgy hozták a feladatok, hogy május végén hirtelen felindulásból utat vállaltam Torockóba. Rázós feladatok után délután 3-kor indultam. Egyetlen hangulatkép az odaútról:

Torockóban ébredni sokkal nagyobb élmény, mint valaha gondoltam.

Korai reggeli után lelkesen csatlakoztam a fiatalokhoz, a Székely-kőre indultunk, nagyjából a szemközti sziklák tetejére.

Itt még élveztem a tájat,

azonban gyorsan elfogyott minden levegőm. Alföldi létemre az elmúlt években jártam a Börzsöny csúcsain, a Dunakanyarban, a Bükkben, de itt röstelkedve elengedtem a fiatalokat, azzal, hogy én itt hősi halált halok, esetleg visszasétálok a faluba:)

Húsz perc lihegés után magamhoz tértem, fotóztam párat,

és "ha már itt vagyok, mászok még 40 métert" alapon elindultam fölfelé. Útközben prímán el is állítottam a képelő masinát, a legszebb részekről csak párszáz kilobájtos képeket hoztam le...
Apránként azért csak felküzdöttem magam a nyeregbe, miközben szorgalmasan morogtam, hogy "minek ezt erőltetni":).

Hát például ezért,

meg ezért,

meg ezért:)

Az élményért, a békességért, amit nem lehet szavakkal leírni, és amit réges-régen talán a Kollmitzbergen éltem át, ahogy a völgyben kanyargó Dunán meg az élet dolgain elmélkedtem.
Óvatosan, baj nélkül visszaereszkedtem a faluba, de az elmúlt évek egyik legküzdősebb és legveszélyesebb túráját teljesítettem. Nyilván keveset aludtam, és ritkán szántok... Végtelenül hálás voltam a Gondviselésnek, hogy nem történt baj.

Dél körül összeszedtem maradékaimat, kajáltam valamit, kávéztam és indultam vissza Békésbe. És ahogy elhagytam Torockót, meg is érkezett a zivatar a hegyre.

Visszaútnak szintén az Aranyos folyó völgyét választottam. Megkapja a maga szennyezését, de így is számtalan szép része van.

A növényfajokat az eggyel lentebb levő posztban gyűjtöttem össze.