Vizes legelőkön 1.

Május végén baráti társasággal Pest megye déli részén túrázgattunk. A szántók szélén vetési konkoly (Agrostemma githago) és búzavirág (Centaurea cyanus) állított meg. A konkoly mérgező, de annyi vegyszer került közhasználatba, hogy mostanra védetté ritkult.

Búzavirág pipacsos látvánnyal. Szerintem a kép nem rossz:), élőben mégis sokkalta szebb. Nehéz összefotózni a tájjal. A búzavirág régi gyógynövény, népi nevei a Wiki szerint: dődike, égi virág, gabonavirág, kék búzavirág, kékvirág, sukollat, vadpézsma, vetési csüküllő, imolya, kék konkoly.

Ugyanez kicsit közelebbről: búzavirág nagy tarkalepkével (Melitaea phoebe).

És egy ráadás vadmák (pipacs, Papaver rhoeas). Most figyeltem fel rá, hogy a pipacs a boglárkavirágúak rendjébe tartozik.

Régi ismerős a Körösök és a Tisza árteréből a réti iszalag (Clematis integrifolia); vízjárta legelőn találtuk. Kicsit szűk, de muszáj volt vágni...

És a meglepetések, az orchideák:) Az első a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), háttérben a mocsári:)

Mocsári kosbor (Orchis laxiflora), ha nem is tömegesen, de elég szépen. Legelők vizesebb szélén bőven találtunk csodálnivalókat...

A réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) szintén jól érzi magát a nedves réteken és kaszálókon. Ahogy figyelgettem, inkább az árnyékos részekre húzódik.

Esztétikai-botanikai-kárpátmedencei gyönyörűség. Életérzés a javából. Pazar. Non plus ultra;-) Ilyen réteken jártak eleink. Leheverednék, de sokszázer forintnyi érték lakik minden négyzetméteren.

A szárazabb legelőkön a kakascímer (Rhynantus rumelicus) köszönt rám, az idén ismerkedtünk össze az észak-békési legelőkön.

Naplózom még a fehér zászpát (Veratrum album) és a kányabangitát (Virburnum opulus) - mindkettőt erdő és rét találkozásánál láttam. Az az elhatározásom, hogy mindig fotózok és naplózok tájképet, mert az a keret, az érték, az őrizendő. Folytatás következik.