2009. december 20., vasárnap

Őszapók

A december szűkölködött fotózásban, egyáltalán szabad időben. 12-én ugyan pecáztunk pár órát, de nagyon fáztam. Estére pedig simán legázolt valami vírus - mit ne mondjak, ramaty napok jöttek. Meghajolva cimbora horgásztudása előtt, a halak tényleg mozogtak. Csontival fogott pl. csalihalakat (bodorkából többet), sőt, egy igen szép sügér is horogra került. Ő az:

Hétvégére beköszöntött a régen látott nagy hó (na jó, úgy 15 centi körül). Elvileg örültem, gyakorlatilag hajnal 5-kor hólapáttal és autózással kezdtem, ami nem annyira fincsi. Magam is csodálkoztam, de délután elgurultam fotózni Póstelekre. Az erdei madárcsapatokat esélytelenül próbáltam cserkelni, ezért a havas tájjal és a növényekkel próbálkoztam. Találtam például héjakút mácsonyákat (Dipsacus laciniatus):

A szürkületben már visszafelé kanyarodtam, amikor közeli cinkehangok élesítették a figyelmem. Gyatra próbálkozások után egy bodzás-galagonyás-kisfás részen álltam figyelőbe. Egy széncinke-akció:

A cinkék között vörösbegyek is mozogtak, sajnos bizalmatlanul a növényzet sűrűbb-távolabbi részén. Az indulást latolgattam, amikor jól hallható surrogással őszapók (Aegithalos caudatus) érkeztek a galagonyára.

Felhős időben fél 4 körül kevés a fény, alig van jó kép. A madarak szerencsére nem siettek, és elég jól viselték a jelenlétem. Naggyon ügyesen függeszkednek, mozognak, táplálkoznak. A látványt szinte lehetetlen írásban visszaadni... Jónéhányszor láttam már őszapókat, de ez a 10 percnyi megfigyelés mindent visz:-)

2009. november 18., szerda

Gombás finomság

Napsütéses szombat délelőtt indultam némi önkéntes munkára, gyökeres növényeket ültettünk "innét oda" és "onnét ide". A fényvadász felszerelést a tudatos fotózáson kívül is próbálom magammal vinni ahová csak lehet, így a tatyó bekerült a szerszámok közé. Kedvenc kölök tölgyesünkben baktattunk, amikor növénytanos koleginám szólt, hogy fotóznék-e gombát. A fények nagyon passzoltak a környezethez, így örömmel nyúltam a váz után. Hát így történt:) Az első benyomás, hogy bár bőven terem, bizony könnyen elmegyünk mellette:

Próbáltam bekukkantani közéjük, a földszintről tán ez a kép sikerült a legjobban.

Az igazi érdekességet a végére hagytam:

Nem volt könnyű lefotózni a látványt, nagyjából csak a felét sikerült..., talán még a juhart is kivághattam volna, de nem akarok majomkodni... A kép kedvéért bizony kibontogattuk az avarból a gombákat - becsületes nevén az ördögszekér-laskagombát (Pleurotus eryngii). Két határozóból is egyértelműen azonosítottuk. Pontosítom a korábban írt "zöldséget": a kör alakú növekedés többféle gombánál, sőt, más növényeknél is megfigyelhető. Ide másolom a wikipedia megfelelő szócikkének részletét: "A boszorkánykör (boszorkánygyűrű) gombák növekedése során természetesen létrejövő jelenség. A gombák földalatti micéliuma sugárirányban növekszik, majd a kiindulási ponttól azonos távolságra, kör alakban, vagy ív mentén jelennek meg a termőtestek. Elsősorban erdőkben, ritkábban mezőn jelenik meg." A szétszórt spórák Pósteleken is körbe rendeződnek, a sűrű fák ellenére is majdnem szabályosba, a fenti kör legalább két méter átmérőjű. A szakkönyvekből tudom, hogy a Magyarországon előforduló nagygombák számát 3000-re becsülik. Az első "megvan"; fotóim sorában és a blogon is. A természetben nem volt látványos mozgás, az időjárás a munkának kedvezett. Azért amikor a zöldharkály egy közeli fán kezdett kopácsolni, fél perc nézgelődés után becsületből elindultam telére szerelni. Mondjuk az elindulás öt lépéssel véget ért, mert a madár le is 'lépett'. A továbbiakban a felszerelés csak a pakolás okán került a kezembe, amit nem bánok, mert így is várakozáson felül alakult nap.

2009. november 2., hétfő

Kopjafák

A pusztaszeri temetőre fotós értelemben régóta fájt a fogam. A ravatalozót egy kunhalmot idéző mesterséges domb belsejében alakították ki, a dombtetőre kopjafákat és kereszteket állítottak. Legjobb tudomásom szerint Makovecz Imre álmodta meg a látványt. Amikor először láttam, már tudtam hogy fotózni szeretném, de akkor még a vázam..., azóta meg az időm hiányzott. Mindenszentek különleges látványt és fényeket ígért, ezért Müller Péterrel esti fotóskalandra vállalkoztunk. A posztos yardnál udvariasan becsekkoltunk -én titokban a fűtött autóra gondoltam:)-, aztán megfontolt emberek módjára feltelepedtünk a dombtetőre. Fáztunk, de a fényekre és az egyéb körülményekre nem lehetett panasz : tiszta, páramentes idő, telihold, szélcsend, sármentes helyszín.

A hosszú záridős fotózást 10-30 másodperccel (természetesen állványról) most tanulgatom. A vázhoz ajándékba kapott távkioldót például most használtam másodszor. Izgalmas kaland, hiszen nagyjából ilyen sötétben kell az állványt, a képkivágást és minden mást beállítani (vakus gyorsfotó):

A kísérletezésből, az aprólékos beállításokból a sorozat legjobb képe ez lett, szoftveres utómunka nélkül:

Az estébe némi móka is belefért, eredetileg horroros képet szerettünk volna:-) Aztán a közös ötletelésből érdekes kép született, nekem ez tetszik a legjobban.

A harmadik projektre már nem jutott kapacitás, pedig a telihold és a kopjafák megihlettek. Külső vakum nincs, aksiból időszerű lesz beszerezni tartalékot, az idő is elszaladt. Péter viszont szépet alkotott, hozzájárulásával kerül a képe ide.

2009. október 10., szombat

Kirándulás a Bodrogközbe 2

Az ihletett megemlékezés után Kisrozvágy felé kanyarodtunk, Petraskó tanár úrhoz, Berzsenybe. Javában zajlott az íjászverseny, mi éppen az utolsó délelőtti szünetben érkeztünk.

Invitáló szóval fogadtak a házigazdák az egyik domb tetején, s közéjük telepedve, emberszabású módon kezdődött a fölfedezés. Ők azok:

Változik az időjárás, nyílzápor készülődik. A kiröppenő nyilakat próbáltam fotózni - khm... születtek bíztató próbálkozások (mondjuk 1,5 vessző:-)

Elfogadva a szíves kínálást, jóízűen megebédeltünk, még kávét is kaptunk az egyik termoszból. Éjjen, éjjen!

Ebéd után kerítettünk sort a telefonos bejelentkezéskor kért rendhagyó történelem órára. Nekem többedjére is élmény. (Petraskó Tamás, Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Alapítvány; http://www.bodremka.hu/)

A beszélgetés után egy hosszú sétával fölfedeztük a régészeti parkot, ami hivatalosan és valóságosan Árpádkori, 11. századi falurekonstrukció, az egykori Berzseny falu helyén.

Pákászkunyhó

Látófa (Szl. János ügyes meglátása)

A jurta otthonosan berendezett, (most csak egy) szép kard jelzésként

Az Alapítvány céljai között szerepel az ősi gazdálkodás, illetve a háziállatok bemutatása. Magyar szürke fotó már van a bejegyzések között, szerintem lesz is még, a lovakat majd máskor, célzottan szeretném fényképezni, a birkák nagyon messzire legeltek, így a mangalicákkal kezdtünk barátkozni:) A második kép az agyar miatt kívánkozik ide.

Egy szép karám a futószáras lovagoltatáshoz

Mocsaras, vizes megfigyelőhely, persze a terület hasznosítható része legelő.

Visszatérve a pihenőhelyre, még volt érkezésem a füstölgő tűzhelyet fotózgatni, próbálgatni a fényeket. Tanár úr szavaival élve így lehet és kell kilépni a pogány háromság, a kóla-csipsz-térerő bűvöletéből.

Kirándulás a Bodrogközbe 1

Közel öt éves kívánságom teljesült ezen az októberi szombaton. Fél maréknyi igen kedves ismerőssel a Tisza felső folyásához látogattunk. A Honfoglalás első hatalmi központja itt, a Bodrogközben alakult ki. Erről tanúskodik a környéken előkerült számtalan régészeti lelet. Karos határában honfoglalás kori temetőt tártak fel, amit adottsága, rangja és elkötelezett magyarok munkája "Nemzeti sírkert"-té emelt. Köszönjük!!!

Haladunk beljebb:

A megemlékezés számos jelképe díszíti és teszi élővé a Sírkertet.

A táj az évszázadok alatt alig változott, őseinket hasonló látvány fogadhatta - nekem időutazás. Ehelyütt a zarándoknak nem vezetőre, sokkal inkább időre és csendre van szüksége.

A feltárt sírok közül néhány leírása az eredeti sírhelyen, tájba, helyhez illően látható.

Az áldott Zemplén lábainál - belül egészen közel:)

A hálás utókor szép megemlékezései; egy-egy közösség ajándéka a Hálafa, Jelfa.

2009. szeptember 24., csütörtök

Őszi puszta 2.

A sok-sok tennivaló közt, lényegileg a menetrendben találtunk egy üres napot, így csütörtök délután Lajos komával ismét szétnéztünk a kígyósi határban. Első komolyabb megfigyelésként gyülekező kékvércsékkel találkoztunk egyszerűen a szántóföldek szélén. Néhány jó beállítást elbaltáztam, ez lett a legjobb, vágással, kábé 40%-ot meghagyva (fiatal kékvércse):

Örömünkre több magyar szürke gulya legel a határban. Kétmaréknyi fotó erejéig megnéztük őket.

Magyar tarkákat is láttunk, a kép a rengeteg seregély miatt kívánkozik a megfigyelések közé. Hatalmas, legalább több száz madárból álló seregély csoportokat útközben többször megfigyeltünk.

A határ védett részén a Nemzeti Park munkatársával is beszélgettünk (igazából ő figyelt fel ránk, ami nem baj, sőt!), beszélt olyan területkezelési programokról, amik már folynak és amiknek nagyon örültünk:)! Az őr jobbra, mi balra el, máris szép virágba botlottunk, sajnos a nevét nem tudom.

Kígyós történelmét Lajos koma igen jól ismeri. Itt élt eleink nyomát több helyen fölfedeztük.

A naplementében, már hazafelé kanyarodva az Apátyi utat próbáltuk fotózni, hát nem könnyű... Sajnos csak kis része őrzi egykori szépségét és hangulatát.

A vázakat és az objektíveket felváltva, szükség szerint cserélgettük egymással, de a következő képet biztosan Lajos készítette (mer' én nem emlékszek rá), a legszebb a délutánról. Sziki őszirózsán (Aster tripolium subsp. pannonicus) üldögél a "valamilyen" szép lepke.

A füles a legelő és az erdő találkozásánál nézgelődött, amint meglátott bennünket, azonnal lelépett és néhány másodperc alatt eltűnt; szintén Lajos zsákmánya.

A hím cigánycsuk az útszéli kukoricán szedegetett, a lemenő nap utolsó sugaraiban sikerült lefotóznom (nem volt könnyű:), némi vágás kellett.