A Boga patak

A Boga patak völgyébe kirándultunk, elsétáltunk a vízesésig, de arról nincs szép kép. Érdekes sincs.

A vízeséshez közel egy kiöntésnél fotóztam a sárga billegetőt (Motacilla flava). A kép vágott, így kicsit látszik, hogy nem túl guszta táplálék van a csőrében. És ha ott van, akkor a fiókáinak viszi.

A sokak által ismert szeméttelepért nagyon nagy kár, de a séta tele volt érdekességekkel. Első lehet a nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum).

Egy ösztörűs veronika (Veronica chamaedrys). Megjegyezhető gyógynövény. A német neve kicsit ciki: Ma:nnertrau...

Erdei szemeslepke (Pararge aegeria). (Vágott, talán túl is élesítettem.)

Erről az álkérészről annyit írt panthera nera olvtárs, hogy a Plecoptera/álkérészek rendhez tartozik népes rokonságával együtt.

Sajnos csak egyetlen kép van a növényről. Azt írta KD olvtárs, hogy akár osztrák zergevirág (Doronicum austriacum) is lehet. Így könyvelem, és írom, hogy határon innen fokozottan védett.

Ez a növény az erdei csigakél (Aposeris foetida), nyilván segítséggel tudom ezt is. Olvasgatva kiderült, hogy a német neve Hainsalat, ami berki saláta - így könnyebben elhelyezem, ámbár a "kél" sem rossz, merthogy kelbimbó mint zöldség. Azt is írta valaki, hogy a Simon-féle nagy határozó 1992-es kiadásából hiányzik. "Erdély lombhullató dombvidéki erdeiben jellegzetesen ott van."

A tyúkhúrt (a Stellaria-t) legalább eltaláltam, erdei csillaghúr (Stellaria nemorum).

Fodros gólyaorr (Geranium phaeum) sok volt, és azóta is sokat láttam, ideje, hogy bekerüljön a naplóba.

Kép nélkül jegyzem a közönséges méreggyilok (Vincetoxicum hirundaria) nevű növényt.
A következő kép pedig ismerős, az itteni túrák indulópontja. Két folytatás lentebb.

Téli Bihar

November közepén a Csipetcsapattal a Pádisnak vettük az irányt. A Fekete-Körös mellett autózva egyre téliesebb lett a világ.

A Köves-Körös oldalában már nagyon óvatosan kellett megállni, hiszen keményre fagyott hó takarta a kövesutat. Az elindulás igényelt némi kísérletezést...

A Pádisra nem is volt kedvünk/bátorságunk nekiindulni, inkább letettük az autót az üdülők között, és sétára indultunk. Egy patak melletti behavazott szekérút adta az irányzékot. (Kép nincs róla, de jópofa, barátságos kutyákkal komáztunk.)

Nagyjából a víztározóig sétáltunk, útközben halkan rácsodálkozva a havas nyugalomra. (Az útszéli szeméthegy szívfájdító, de ilyenből sokat tudunk...)

A víztározó körül hosszabban időztünk és fotózgattam.

Visszafelé olyan szép hóesés kísért, amilyet Karácsonyra álmodunk.

A házak között bámészkodva egy középkorú, román gazdával ektivitiztünk: kicsi angol, kicsi magyar, sok mosoly, némi játék. Igazi, szívélyes barátsággal invitált befelé és mutatott meg mindent, amire kíváncsiak voltunk: a házikótól kezdve a faragott bútorokon át a házi savanyúig. Le a kalappal:)

Uzsonnáltunk és lényegében ennyi volt a séta. Azért autóval tettünk még 1-2 rövidebb kitérőt, megálltunk a Köves-Körös oldalában és kényelmesen hazaértünk.