Virágzó Bihar

A tavasz Biharba csalogatott, én meg mentem szívesen:)

A bükkösben hosszabban időztem, egyrészt mert a gótika az gótika, másrészt a honos lombhullató erdő színpompás szőnyeggel fogadja a látogatót. A ligeti csillagvirág (Scilla vindoboniensis) az alap, ebben díszlik például az ikrás fogasír (Dentaria glandulosa).

Az erdei galambvirágot (Isopyrum thalictroides) újra megtaláltam.

Nehéz betelni a kakasmandikóval (Erythronium dens-canis).

A hegyi legelőn ott a tavaszi tőzike (Leucojum vernum),

és egy-egy példány kakasmandikó is kiszökik az erdőből.

A kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus) sokadjára állít meg. Én pedig engedelmesen lehemperedem a száraz tehénlepények közé:)

Egy földi poszméhet (Bombus terrestris) figyelgettem, ahogy szinte fürdik a virágporban.

Egy sáfrányos tájkép.

Jó lett volna a pásztorral beszélgetni, elidőzni az állatok között pár órát, de nem értjük egymás nyelvét.

Egy-egy ilyen út kicsit mindig újjászületés, testben és lélekben is. Ez tart életben a bürokrata hivatali labirintusokban.

Csillagvirágos Maros

A hónap elején vezetett túrához csatlakoztunk és a Maros árterében jártunk egyet. Szürke, hűvös időben indultunk.

A tavasz első hírnökét nehezen fedeztem fel, illatos ibolyának (Viola odorata) mondanám.

A közönséges nünüke (Meloe proscarabaes) nagyon ügyesen gimnasztikázott a szántóföld szélén, nem adta könnyen a képeket, győztem is utolérni a többieket...

Egésséges sétával értük el azokat az erdőrészeket, ahol megmaradt a ligeti csillagvirág (Scilla vindoboniensis). Még jobban a szegélyben nyíltak, azaz nem igen volt lehetőség "tiszta" kompozíciókat keresni.

Enyhült az idő, így kerültek elő a c-betűs lepkék (Polygonia c-album).

Egy kép a tavaszi Marosról. Egyre inkább meg kell becsülni a sok vizet...

Szép időben értünk vissza a túra kiinduló pontjára.

Egy világvégi kis temető

ennyire a gát oldalában.

Hazafelé megnéztünk egy kunhalmot,

némi meglepetésre egy fenyőrigó (Turdus pilaris) szedegetett az úttól távolabbi felén.

Szentkúton

Hollókőről átgurultunk Szentkútra. Szépen kiépített hely lett.

A kegyhelyen jártam már vagy kétszer, ünnepek idején. Most lényegében magunk voltunk, így elsőnek a Remete barlangokhoz sétáltunk fel.

Ittunk forrásvizet, nézelődtünk és benéztünk az erdőbe. Bizony, itt még mintha tél lenne.

Jól jelzett utak vezetnek a hegység belsejébe.

Itt-ott belestem a nyiladékokba...

A források éppen csak csordogálnak, pedig valamikor sokaknak volt ez a kegyhely előtti pihenő. Szerintem nem a vándorok itták ki a vizet...

Nagyszerű Szentkúton sokakkal ünnepelni. És ünnepen kívül is van varázsa a helynek, nagyjából mindenki talál magának helyet beszélgetni, csendesedni, túrázgatni. Jól volt mindezt újra megkóstolni.

A Szár-hegyen

A januári "díjnyertes" tornagyakorlatot orvosok értékelték, erős pihenővel és gyógyszerekkel díjazva. Több hetes lábadozás után óvatos derűlátással, talán elszökve indultam útnak a Csipetcsapattal. 
Előttünk a Cserhát lankái,

alattunk a középkori falu,

körülöttünk várfalak,

sőt, felújított lakóhelyiségek panorámás kilátással.

Ez természetesen Hollókő vára, az egyik legszebb végvárunk. Környezete az erős vulkáni kőzetnek is köszönhetően nem épült be, így a látvány, a léptékek, a kőzet elég klassz időutazásra visznek.

A falu a világörökség része. Vállalhatóan érdekesen találkozik a régi és az új. Ízelítőül 3 apró részlet.