2016. november 26., szombat

Odúlakók

November második felében kedvenc egyesületemnél és kedvenc erdőmben a madárodúkat ellenőriztük és takarítottuk. Jöttek kicsik és nagyok, névtelenül is köszönet nekik. Egyik alkalommal gyönyörű szép időben dolgozgattunk.
A madárodúk azért is hasznosak, mert az erdő lakói közül többen igénybe veszik hosszabb-rövidebb időre. Egymás után következik a két leggyakoribb vendég a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius) és az erdei egér (Apodemus sylvaticus). A pele kicsit életlen, de asszem, csak ezt az egyet lőttem.
 
Az odúk takarítására azért van szükség, mert a madarak után maradó fészekanyag szennyezett, gyorsabban korhasztja az odúkat. A takarítás után a hideg idő kiszárítja és fertőtleníti azokat, így tavasszal újra jöhetnek a madarak. Rágcsálók dolgában az a szabály, hogy aki alszik, azt hagyjuk, aki még éber, azt kiköltöztetjük. Van és lesz még idejük visszacuccolni.
Ilyenkor minden odú kicsit meglepetés, vajon mit találunk benne. Sok-sok fészekanyagot és a rágcsálók által behordott ennivalót.


Az egerek novemberben még igen elevenek. Egy óvatos portré az avarban,
és egy másik a fatörzsön.

2016. november 15., kedd

Téli Bihar

November közepén a Csipetcsapattal a Pádisnak vettük az irányt. A Fekete-Körös mellett autózva egyre téliesebb lett a világ.
A Köves-Körös oldalában már nagyon óvatosan kellett megállni, hiszen keményre fagyott hó takarta a kövesutat. Az elindulás igényelt némi kísérletezést...
A Pádisra nem is volt kedvünk/bátorságunk nekiindulni, inkább letettük az autót az üdülők között, és sétára indultunk. Egy patak melletti behavazott szekérút adta az irányzékot. (Kép nincs róla, de jópofa, barátságos kutyákkal komáztunk.)

Nagyjából a víztározóig sétáltunk, útközben halkan rácsodálkozva a havas nyugalomra. (Az útszéli szeméthegy szívfájdító, de ilyenből sokat tudunk...)
A víztározó körül hosszabban időztünk és fotózgattam.



Visszafelé olyan szép hóesés kísért, amilyet Karácsonyra álmodunk.
A házak között bámészkodva egy középkorú, román gazdával ektivitiztünk: kicsi angol, kicsi magyar, sok mosoly, némi játék. Igazi, szívélyes barátsággal invitált befelé és mutatott meg mindent, amire kíváncsiak voltunk: a házikótól kezdve a faragott bútorokon át a házi savanyúig. Le a kalappal:)
Uzsonnáltunk és lényegében ennyi volt a séta. Azért autóval tettünk még 1-2 rövidebb kitérőt, megálltunk a Köves-Körös oldalában és kényelmesen hazaértünk.