2016. december 31., szombat

Törökmező

Jól eső levezetésként kompoltam át Nagymarosra, ahol fotós olvtárssal Törökmezőről "csillagsétáltunk" - köszönöm is a találkozást. A hegyoldalba felkúszó üdülők között szokatlan és szép irányból fotózgattuk a Dunakanyart. Ott szemben az a fehér a sípálya a Nagyvillámon, a Dunán balra pedig a Szentendrei-sziget.
Törökmező árnyékosabb zugaiban bőven fagyos volt a klíma.
Az erdőben túl sok látnivaló nem akadt, inkább csak az ellenfénnyel játszottam.
A séta mozgásnak kiváló volt, és arra, hogy felidézze, mennyi remek turistaösvény indul a Börzsöny belsejébe.
Törökmezőn elég sokan kint voltak. Embert nem fotózok, azt viszont naplózom, hogy jó kis ligetek, vándorcsalogató pihenők várják a bakancsos népeket.

A lemenő nap fényei szépen színezték a visegrádi oldalt, így arról is elteszek egy képet.

2016. december 30., péntek

Prédikálószék

A Születés ünnepe után jutott néhány nap szabadság apai szülőföldemen. Nagyon régen szerettem volna újra felmászni a Prédikálószékre. Igazából egy nyugisabb nap és egy kényelmesebb útvonal hiányzott az elmúlt 15 évben. Most unokahúgom vendéglátásának köszönhetően minden összejött. Végre nem 4 óra autózás után, hanem kényelmesen, pihenten indultam neki az erdőnek. Ötleteltem és jelzetlen utakat választottam, és bár majdnem lementem Dömösre, csak betájoltam az irányt:)
A lényeg, hogy a Fellegvár lyó helyen legyen:). Ahogy elcsendesült a világ zakatolása, ahogy felsejlett hegyet járó nagyapám és apám alakja, úgy érkezett a békesség. (Nem voltam én békétlen, sőt, örültem, hogy mehetek a hegybe. Mégis átéltem valami bensőségeset, talán múlt és jelen egységét, hogy bár általam nincs folytatás, mégis kerek és szép a történet. Talán azt, hogy belül is megérkeztem. Talán azt, hogy otthon vagyok, hogy újra befogadott a hegy, talán azt, hogy el se mentem:)
Ez a jelzés már a csúcsra vezet.
Útközben cinkéket, csúszkákat, harkályokat lestem, mintha néhai Horányi Gyuri bácsival madarásztam volna...
A gyűszűvirágot ebben a formában Barkócza olvtárs azonosította.

A kilátó szép (az utóbbi évek egyik legjobb dobása volt a felújítás),
a Dunakanyar pedig lélegzetelállító gyönyörűség:)
Némi szemlélődés után kértem is egy emlékképet, itt szinte kötelező. Uzsonnáztam, fotózgattam, és maradtam, ameddig a fények és bátorságom engedték.
Szerkesztettem egy teljes Börzsönyt,
és naplózok egy Börzsöny-letörést a Remete-barlanggal.
A végére bakancsos vendéglátást ötleteltem, remekül sikerült. Az elmulasztott pálinkákat még este, családi körben, együttes erővel pótoltuk:)

2016. december 11., vasárnap

Didergős darvadozás

December első napjaiban a közeli szikes tóra kirándultunk. A darvak reggeli kihúzását lestük meg. Nem túl korán, mégis időben érkeztünk. A Nap erősen birkózott a mínuszokkal, nehezen bújt elő. A horizont egyik oldalán a napkeltét szinte végig képeltem, mert a madaraknak nem akaródzott a mozgás. Ez a napkelte talán a madaraknál is nagyobb élmény volt...




Viszonylag kevés madár időzött a tónál, néhány ezer példány itt nem számít soknak.
Az első képhez képest fél óra múlva még csak a reggeli tornánál tartottak,

és csak úgy 50-60 perc múlva indultak meg, akkor, amikor már szépen kivilágosodott.
Írom, a daru óvatos madár. A legkisebb emberi mozgásra is messzire elkerül minket. Miután magunk voltunk és ezt tudjuk, néhány tucat madarat volt szerencsénk közelről is hallani és látni. Na, ezért megéri korán kelni:)
(Az első kép jobb oldaláról egy fél darut nyisszantottam le, tehát ez olyan 75%-os kép.)


2016. november 26., szombat

Odúlakók

November második felében kedvenc egyesületemnél és kedvenc erdőmben a madárodúkat ellenőriztük és takarítottuk. Jöttek kicsik és nagyok, névtelenül is köszönet nekik. Egyik alkalommal gyönyörű szép időben dolgozgattunk.
A madárodúk azért is hasznosak, mert az erdő lakói közül többen igénybe veszik hosszabb-rövidebb időre. Egymás után következik a két leggyakoribb vendég a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius) és az erdei egér (Apodemus sylvaticus). A pele kicsit életlen, de asszem, csak ezt az egyet lőttem.
 
Az odúk takarítására azért van szükség, mert a madarak után maradó fészekanyag szennyezett, gyorsabban korhasztja az odúkat. A takarítás után a hideg idő kiszárítja és fertőtleníti azokat, így tavasszal újra jöhetnek a madarak. Rágcsálók dolgában az a szabály, hogy aki alszik, azt hagyjuk, aki még éber, azt kiköltöztetjük. Van és lesz még idejük visszacuccolni.
Ilyenkor minden odú kicsit meglepetés, vajon mit találunk benne. Sok-sok fészekanyagot és a rágcsálók által behordott ennivalót.


Az egerek novemberben még igen elevenek. Egy óvatos portré az avarban,
és egy másik a fatörzsön.

2016. november 15., kedd

Téli Bihar

November közepén a Csipetcsapattal a Pádisnak vettük az irányt. A Fekete-Körös mellett autózva egyre téliesebb lett a világ.
A Köves-Körös oldalában már nagyon óvatosan kellett megállni, hiszen keményre fagyott hó takarta a kövesutat. Az elindulás igényelt némi kísérletezést...
A Pádisra nem is volt kedvünk/bátorságunk nekiindulni, inkább letettük az autót az üdülők között, és sétára indultunk. Egy patak melletti behavazott szekérút adta az irányzékot. (Kép nincs róla, de jópofa, barátságos kutyákkal komáztunk.)

Nagyjából a víztározóig sétáltunk, útközben halkan rácsodálkozva a havas nyugalomra. (Az útszéli szeméthegy szívfájdító, de ilyenből sokat tudunk...)
A víztározó körül hosszabban időztünk és fotózgattam.



Visszafelé olyan szép hóesés kísért, amilyet Karácsonyra álmodunk.
A házak között bámészkodva egy középkorú, román gazdával ektivitiztünk: kicsi angol, kicsi magyar, sok mosoly, némi játék. Igazi, szívélyes barátsággal invitált befelé és mutatott meg mindent, amire kíváncsiak voltunk: a házikótól kezdve a faragott bútorokon át a házi savanyúig. Le a kalappal:)
Uzsonnáltunk és lényegében ennyi volt a séta. Azért autóval tettünk még 1-2 rövidebb kitérőt, megálltunk a Köves-Körös oldalában és kényelmesen hazaértünk.

2016. október 31., hétfő

Ködös Bihar

Október végén természetjárós fotózást utalványoztunk magunknak, Bihar kevéssé ismert részein jártunk egyet.
Egy felhagyott kőbánya részlete.
Tovább és magasabbra jutva kellemes, enyhén ködös világba jutottunk. Élőben jól néz ki, ha a látvány fele párába vész, a digitális képen azonban faragni kell...


A fák alatt kései sáfrányokat találtunk elszórva, talán tucatnyit.
Ennek a még jócskán eleven fának a törzse telis-tele van zuzmókkal.
A zuzmológia (hivatalosan lichenológia) nehéz tudomány, ezért csak ezt a szakállzuzmót (talán virágos; Usneda florida) naplózom.
Egyik-másik moha ugyancsak megállított minket. T. Levente segítségével írom a fajt: katalinmohát (Atrichum undulatum) találtunk; az első kép Levente fotója.

A végére 2 részlet az erdei ösvényekből.

Sok ilyet kívánok magunknak és az erre járó érdeklődőnek:)