2016. december 11., vasárnap

Didergős darvadozás

December első napjaiban a közeli szikes tóra kirándultunk. A darvak reggeli kihúzását lestük meg. Nem túl korán, mégis időben érkeztünk. A Nap erősen birkózott a mínuszokkal, nehezen bújt elő. A horizont egyik oldalán a napkeltét szinte végig képeltem, mert a madaraknak nem akaródzott a mozgás. Ez a napkelte talán a madaraknál is nagyobb élmény volt...




Viszonylag kevés madár időzött a tónál, néhány ezer példány itt nem számít soknak.
Az első képhez képest fél óra múlva még csak a reggeli tornánál tartottak,

és csak úgy 50-60 perc múlva indultak meg, akkor, amikor már szépen kivilágosodott.
Írom, a daru óvatos madár. A legkisebb emberi mozgásra is messzire elkerül minket. Miután magunk voltunk és ezt tudjuk, néhány tucat madarat volt szerencsénk közelről is hallani és látni. Na, ezért megéri korán kelni:)
(Az első kép jobb oldaláról egy fél darut nyisszantottam le, tehát ez olyan 75%-os kép.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése