2009. november 18., szerda

Gombás finomság

Napsütéses szombat délelőtt indultam némi önkéntes munkára, gyökeres növényeket ültettünk "innét oda" és "onnét ide". A fényvadász felszerelést a tudatos fotózáson kívül is próbálom magammal vinni ahová csak lehet, így a tatyó bekerült a szerszámok közé. Kedvenc kölök tölgyesünkben baktattunk, amikor növénytanos koleginám szólt, hogy fotóznék-e gombát. A fények nagyon passzoltak a környezethez, így örömmel nyúltam a váz után. Hát így történt:) Az első benyomás, hogy bár bőven terem, bizony könnyen elmegyünk mellette:

Próbáltam bekukkantani közéjük, a földszintről tán ez a kép sikerült a legjobban.

Az igazi érdekességet a végére hagytam:

Nem volt könnyű lefotózni a látványt, nagyjából csak a felét sikerült..., talán még a juhart is kivághattam volna, de nem akarok majomkodni... A kép kedvéért bizony kibontogattuk az avarból a gombákat - becsületes nevén az ördögszekér-laskagombát (Pleurotus eryngii). Két határozóból is egyértelműen azonosítottuk. Pontosítom a korábban írt "zöldséget": a kör alakú növekedés többféle gombánál, sőt, más növényeknél is megfigyelhető. Ide másolom a wikipedia megfelelő szócikkének részletét: "A boszorkánykör (boszorkánygyűrű) gombák növekedése során természetesen létrejövő jelenség. A gombák földalatti micéliuma sugárirányban növekszik, majd a kiindulási ponttól azonos távolságra, kör alakban, vagy ív mentén jelennek meg a termőtestek. Elsősorban erdőkben, ritkábban mezőn jelenik meg." A szétszórt spórák Pósteleken is körbe rendeződnek, a sűrű fák ellenére is majdnem szabályosba, a fenti kör legalább két méter átmérőjű. A szakkönyvekből tudom, hogy a Magyarországon előforduló nagygombák számát 3000-re becsülik. Az első "megvan"; fotóim sorában és a blogon is. A természetben nem volt látványos mozgás, az időjárás a munkának kedvezett. Azért amikor a zöldharkály egy közeli fán kezdett kopácsolni, fél perc nézgelődés után becsületből elindultam telére szerelni. Mondjuk az elindulás öt lépéssel véget ért, mert a madár le is 'lépett'. A továbbiakban a felszerelés csak a pakolás okán került a kezembe, amit nem bánok, mert így is várakozáson felül alakult nap.

2009. november 2., hétfő

Kopjafák

A pusztaszeri temetőre fotós értelemben régóta fájt a fogam. A ravatalozót egy kunhalmot idéző mesterséges domb belsejében alakították ki, a dombtetőre kopjafákat és kereszteket állítottak. Legjobb tudomásom szerint Makovecz Imre álmodta meg a látványt. Amikor először láttam, már tudtam hogy fotózni szeretném, de akkor még a vázam..., azóta meg az időm hiányzott. Mindenszentek különleges látványt és fényeket ígért, ezért Müller Péterrel esti fotóskalandra vállalkoztunk. A posztos yardnál udvariasan becsekkoltunk -én titokban a fűtött autóra gondoltam:)-, aztán megfontolt emberek módjára feltelepedtünk a dombtetőre. Fáztunk, de a fényekre és az egyéb körülményekre nem lehetett panasz : tiszta, páramentes idő, telihold, szélcsend, sármentes helyszín.

A hosszú záridős fotózást 10-30 másodperccel (természetesen állványról) most tanulgatom. A vázhoz ajándékba kapott távkioldót például most használtam másodszor. Izgalmas kaland, hiszen nagyjából ilyen sötétben kell az állványt, a képkivágást és minden mást beállítani (vakus gyorsfotó):

A kísérletezésből, az aprólékos beállításokból a sorozat legjobb képe ez lett, szoftveres utómunka nélkül:

Az estébe némi móka is belefért, eredetileg horroros képet szerettünk volna:-) Aztán a közös ötletelésből érdekes kép született, nekem ez tetszik a legjobban.

A harmadik projektre már nem jutott kapacitás, pedig a telihold és a kopjafák megihlettek. Külső vakum nincs, aksiból időszerű lesz beszerezni tartalékot, az idő is elszaladt. Péter viszont szépet alkotott, hozzájárulásával kerül a képe ide.