A sok-sok tennivaló közt, lényegileg a menetrendben találtunk egy üres napot, így csütörtök délután Lajos komával ismét szétnéztünk a kígyósi határban. Első komolyabb megfigyelésként gyülekező kékvércsékkel találkoztunk egyszerűen a szántóföldek szélén. Néhány jó beállítást elbaltáztam, ez lett a legjobb, vágással, kábé 40%-ot meghagyva (fiatal kékvércse):
Örömünkre több magyar szürke gulya legel a határban. Kétmaréknyi fotó erejéig megnéztük őket.
Magyar tarkákat is láttunk, a kép a rengeteg seregély miatt kívánkozik a megfigyelések közé. Hatalmas, legalább több száz madárból álló seregély csoportokat útközben többször megfigyeltünk.
A határ védett részén a Nemzeti Park munkatársával is beszélgettünk (igazából ő figyelt fel ránk, ami nem baj, sőt!), beszélt olyan területkezelési programokról, amik már folynak és amiknek nagyon örültünk:)! Az őr jobbra, mi balra el, máris szép virágba botlottunk, sajnos a nevét nem tudom.
Kígyós történelmét Lajos koma igen jól ismeri. Itt élt eleink nyomát több helyen fölfedeztük.
A naplementében, már hazafelé kanyarodva az Apátyi utat próbáltuk fotózni, hát nem könnyű... Sajnos csak kis része őrzi egykori szépségét és hangulatát.
A vázakat és az objektíveket felváltva, szükség szerint cserélgettük egymással, de a következő képet biztosan Lajos készítette (mer' én nem emlékszek rá), a legszebb a délutánról. Sziki őszirózsán (Aster tripolium subsp. pannonicus) üldögél a "valamilyen" szép lepke.
A füles a legelő és az erdő találkozásánál nézgelődött, amint meglátott bennünket, azonnal lelépett és néhány másodperc alatt eltűnt; szintén Lajos zsákmánya.
A hím cigánycsuk az útszéli kukoricán szedegetett, a lemenő nap utolsó sugaraiban sikerült lefotóznom (nem volt könnyű:), némi vágás kellett.
