A világ végén 3/2.

Szép pillanat a folyópartról.

A madarakat a vízben óvatosan bóklászva fotózgattam. Az első a legnehezebb. Erős ellenfény, nagy távolság, tehát utólag vágva és élesítve. Magamtól nem tudtam hová tenni, de TB szavára nagyon adok, tehát szürke légykapó (Muscicapa triata).

A szürke gémről (Ardea cinerea) készült kép szépen visszaadja a táj és a leskelődés hangulatát.

A bakcsó (Nycticorax nycticorax) még jobb találat.

A parton lepkéket találtam, nem is keveset. Órányi időt elmókuskáltam velük. Atalantalepke (Vanessa atalanta).

Gyönyörű kardoslepkék (Iphiclides podalirius),

"muszáj" még egy képet naplózni.

A kis színjátszólepke (Apatura ilia) ezzel a látvánnyal nekem is megvan.

A következő képeken szintén ugyanez a faj van, és bár a kép sorszáma miatt talán adja magát, kértem segítséget a határozáshoz, és hát ugyanaz. Naplózom, hátha később jól jön.

GÁ lepkész-biológusnak ezúton is köszönöm a segítséget.

És még egy tájkép.

Romtemplomos szomszédolás

Július elején jóbaráti társaságban a szomszédos Hajdú-Biharba indultam 'romtemplomozni'. Az első megtalált hely Fancsika, a török időkben elpusztult falu emlékhelye volt. A terület nyomokban még őrzi az egykori változatosságot: puhafás erdők, legelők, magasabb és alacsonyabb részek váltakoznak. A templom igen kicsi, egy részét már támadja a kökény, ezért fotóztam össze inkább a tájjal.

A romok után az élővilág felé fordultam. Ezt a fehér növényt még nem fotóztam, pedig itt bőven virított: orvosi szappanfű (Saponaria officinalis). Régen gyógynövényként használták - a modern kutatások sokadjára igazolták eleink tudását:)

A réti fogócskát, azaz a lepkészetet a közönséges gyöngyházlepke (Issoria lathonia) indította.

Aztán észleltem a sakktáblalepkét (Melanargia galathea). Az első kép legfeljebb közepes, ez az előzmény a másodikhoz.

Egyik legszebb lepkénk a kardoslepke (Iphiclides podalirius), úgy gondolom, hogy réti szegfűn (Dianthus deltoides). Nyilván lőttem vagy 20-at róla és elnézegettem őket úgy 15-20 percet, de tán ez a kettő elég.

A végére még a közönséges bakszakáll (Tragopogon orientalis). A Wiki szerint ehető növény, mitöbb, salátákba használják manapság is.

Nézelődtünk még a környező erdőkben, utakon, de nem született értékelhető kép. A lovak közé csapva, ha nem is egyszerűen, de megtaláltuk a szintén a török időkben elnéptelenedett Parlag falu helyét és templomának romjait.

Talán a fáradtság, talán a meleg miatt itt már kevés kattintás esett, egyedül a legelésző gólyák és az öreg tölgy érdemelnek említést.

Kökörcsinek

Március végén a KNP homokbuckáihoz kirándultunk.

Terven felüli meglepetésként fekete kökörcsineket (Pulsatilla pratensis ssp. nigra) találtunk.

Már sejtem, hogy ha homokbucka és viszonylag természetközeli, akkor homoki báránypirosító (Alkanna tinctoria).

A kardoslepkét (Iphiclides podalirius) galagonyán fotóztam.

Egy tanya oldalában, egy nedvesebb zugban virított a mocsári gólyahír (Caltha palustris) eme remek példánya.

A végére egy ellenfényes, 'fleres' tájkép.

A ladányi duzzasztónál

Augusztus utolsó napján újra a Ladányi Duzzasztónál és környékén fotóztam, ezúttal baráti társasággal indultunk útnak. A fények játékát és a vízcseppek ragyogását próbáltam elcsípni, kevés sikerrel.

Tájkép a gátról, a sorozat kedvenc képe.

A közönséges gyöngyházlepkével (Issoria lathonia) meg a határozás körüli bíbelődéssel belekóstoltam a lepkék világába, van mit tanulni. Köszönöm Lathonia és Razor olvtársak segítségét.

A szárny alsó oldalán, a gyöngházfoltokban látom a megjegyezhető bélyeget.

Egy szép kardoslepke (Iphiclides podalirius) a zsályák közül...

és egy meditáló arc a partmenti száraz fűből.

A református templom és

az öreg folyó az alkonyati fényben.

Gondolkodtam, hogy fél év elteltével mit idéznek a képek. Türelmetlen várakozást az elején, hogy -mint a láncra szorított kutya- kiszabaduljunk a "rétre". Aztán a jóleső ráhangolódást, ahogy beleharapunk az ösvénybe, a táj örömét, ahogy eltűnik az épített világ. És bár a duzzasztó is emberi építmény, él annyira a természet, és varázslatos annyira "maga az út", hogy mindenki belefeledkezik valamibe: a felhőkbe, a víz rohanásába, a nyugalomba, a pihenés örömébe, a létezésbe. Eszembe jut, hogy bármennyire is kevés, de csak kihoztunk zsáknyi szemetet az érintetlen részekről, és hogy a lemenő nap fényében valami megfoghatatlan ősi békességet és összetartozást érzek.

Sebes-Körös

Az előző beszámoló természetes folytatása következik. A Vidra tanyától haladtunk lefelé, ez itt a Sebes-Körös és a Berettyó összefolyása.

A közönséges acsával (Libellula depressa) fertályóra alatt összebarátkoztunk. A második képen a jószág szemére illene élességet állítani, tudom én aszt magamtól isss:)

Ágas békabuzogány (Sparganium erectum), dekoratív, jópofa növény.

A vízitök (Nuphar lutea) végigkíséri a Körösöket. A határhoz közeli szakaszokon végig látni, még a nagy vizeken is.

Ahol a folyó és a gát között holtág vagy kubik húzódik, ott szárazföldibb fajokkal találkozunk. A kardoslepke (Iphiclides podalirius) ilyen, néhány kilométeren keresztül folyamatosan láttuk.

Csuda élőhelyek sorjáznak, remek holtágakat és kubikokat rejteget a medrek közé szorított öreg folyó. Ezzel szembesülni önmagában élmény. Nagy területet bejártunk, rendesen megizzadtunk. Jóféle söröket és kávékat kóstoltunk a Sárrét szélében, jó napunk volt. Mint annyiszor, amikor útnak indulunk:)