A nagy madaras halom

Június elején látogattuk meg a kunhalmok királyát. Évekkel ezelőtt tanösvényt és egyszerű pihenőt építettek ide, most elhanyagolt képet mutatott: se kaszát, se legelő állatot nem látott ezideig.

A kilátás továbbra is csodálatos.

Ismerős növényeket naplózok újra.
Taréjos búzafű (Agropyron cristatum).

Ez valamelyik pimpó lesz.

Némi meglepetésre ez az első kép az orvosi zilizről (Althea officinalis). A gyógynövények iránt érdeklődőknek érdemes tájékozódni a növényről, mert elég gyakori és nem védett.

A falu felé gurulva, nézgelődvén figyeltünk fel több érdekes gyeprészletre. Nyúlánk sárma (Ornithogalum pyramidale), de micsoda gyönyörű példányok!

Egy zsályás-hagymás részlet, alig ad vissza valamit a látványból...

Kettő, a környékünkön vadon élő szarkaláb egyetlen élőhelyen és képen: felső a keleti (Consolida orientalis), az alsó a mezei (C. regalis).

Láttunk és fotóztunk ökörfarkkórókat, lucernaféléket, zsályákat, ezeket és a fentebb említett növényeket különböző összeállításban. Egymás mellett próbálgattuk a komoly kompaktot és a tükrös gépet alapoptikával, kísérleteztünk, élveztük a tájat.
Aztán elgurultunk a "kifőzdébe", hogy árnyékban tegyünk megállapításokat a tájról és megfelelő komlószörpökkel fokozzuk köz érzetünket. Fáradozásaink eredményesek voltak:)

Növénykeresgélő a város határában

Növénytudós útitársammal kisvárosunk határában kezdtünk egy érdekesnek tűnő dűlőn. A vadnarancsot azért jegyzem, mert itt fasorban, helyenként sávban és területhatárként  ültették. Hivatalosan narancseper (Maclura pomifera); az oszázsnarancs név francia eredetiben egy indiántörzs nevét őrzi. A Wiki szerint ők nagyon sok használati eszközt, csónakrészeket készítettek a fájából. És -szintén a Wiki szerint- a népi neve lócitrom:)

Megtaláltuk a közönséges ebnyelvűfű (Cynoglossum officinale) leveleit.

A 47-es főút mellett, egy tanyabejárón virított a molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus). Az egyik határozó bélyege a nagyobb és ovális alsó virágszirom, ez láccik a 2. képen.

Szintén a főút mellett, az útpadkán vettük észre a ligetszépét. Aztán közelről már látszik az ökörfarkkóró is. Szokásos árokpart kint a "semmiben", talán kicsit szélesebb az átlagnál, és legalább 2 igen jó faj. És bőven volt mindkettőből.

Az egyik falu határban van egy védett löszös legelő. Ott fotóztuk a következő fajokat. 2014 novemberében járunk. Közönséges borkóró (Thalictrum minus).

Zöldleveles alapok: a világos a védett macskahere a sötétebb valamelyik ökörfarkkóró.

Közönséges spárga vagy nyúlárnyék (Asparagus officinale).

Újabb helyen fotóztam a taréjos búzafüvet (Agropyron cristatum)! A képen van 'fölösleg'; látszik a zöld és a már elszáradt példány.

Erre a növényre közönséges kígyósziszt (Echium vulgare) írok.

Valamelyik zsellérke faj, megpróbálom segítséggel pontosítani.

Fekete ökörfarkkóró (Verbascum nigrum). Látszik, hogy a porzói lilák (olykor bíborszínűek).

A nagy madaras halom

Az épségben fennmaradt kunhalmok egyik legszebbje mindenféle tekintetben, az ország és tán Közép-Európa legnagyobbja az a kunhalom, amit meglátogattunk. Rézkori temetkezést találtak benne a régészek. Innét még nem sokat mutat.

Tizenméter magas, 160 méter a palástmérete, uralja a tájat. A kilátás fenntről nem csúnya:

Növénytudó útitársam a pimpót vörösszárúnak határozta (Potentilla heptaphylla), a kaszálás miatt aprócska.

Szintén tőle tudom, hogy a menta bugás macskamenta (Nepeta pannonica).

A taréjos búzafüvet (Agropyron cristatum) már magam is felismerem:). Az eredeti, természetes, löszös növényzet szép példája.

A keleti szarkalábat (Consolida orientalis) valahogy összefotóznám a tájjal...

Találtam még egy busalepkét, erdeit mondanék rá. Megerősítették a fajt (Ochlodes sylvanus); hím az illatfolt, a szárnyminta és a kampós csáp alapján. Köszönöm Vulcania fórumtárs segítségét.

Időközben a felhők nagy játékba kezdtek, ámultunk, bámultunk.

Azt kívánom mindannyiunknak, hogy újra 'kotan' madarak kedves helye legyen a terület és környéke:)