Királyerdő 3/2.

Útközben valahol...

Úgy kirándultunk, hogy kedvünk szerint megálltunk valahol és fotózgattunk. Ilyen képek következnek.
Mezei vagy keskenylevelű kakukkfű (Thymus serphyllum), de az élőhely miatt nem vetném el a hegyi kakukkfüvet sem. (Az első faj több kisfaj gyűjtőneve, de ez már a botanika egyik labirintusa. A sok közül:)

A "nagykönyv" szerint domb- és hegyvidéki lejtő(kö)n fotóztam az ezüstös hölgymált (Hiearcium pilosella). Egyszerű, átlagos növény, de ide való és itt van. Örülök, hogy ráismertem.
A kép előterében, jobb alsó részében van még egy növény, amit mostanában (tehát a kép készítéséhez képest majd 6 év után:) vettem észre. Köszönöm Jakab Gusztáv megtisztelő határozását: ebfojtó müge (Asperula cynanchica). Ezt is a nagykönyv szerinti helyén fotóztam, és erre a növényre külön megérné rámenni pl. makrószerkóval fotózni, mert önmagában még szebb.
A Wikin van "Karsztbokorerdő" szócikk. Nagyon érdekes és a leírás szépen illik a Királyerdő élőhelyeire, több növényt ezen a kiránduláson is megtaláltam.

Nálunk nem nagyon akarnak pásztornak állni a fiatalok, rangja sincs, miközben az oly sokat emlegetett fenntarthatóság egyik letéteményesei. Kicsit vidámabban: természetfotózás autóból:)

Itt hosszabban megálltunk, jó látvány minden szempontból.

Ebben is mennyi munka, mennyi tudás van, sorsok... Nem román és nem magyar, hanem mélyen emberi.

Tudtuk, hogy ide tartunk. A nevezetes biharrósai vízimalom a Rosia-patakon.

A sok egykor működő vízimalom közül az utolsó. Műszakilag is az építők munkáját dicséri a közel 200 éves malom; úgy írják, teljesen fából készült. Egy kép belülről:

Azért van hangulata, és ha kifogunk egy csendesebb időszakot, érdemes mélázni. A malmot a látogatók eltartják, a bácsi pedig élvezi a figyelmet. Ha "csengetünk", muzsikál is. Bár lenne fiatalabb csapat, aki karbantartaná és őrölné a lisztet...
És innét már hazafelé vettük az irányt.

Gyönyörűbb üzenet sohasem lesz talán

Június elején a Kígyósi puszta egyik csatlakozó területén fotózgattunk, zsályás-aszatos legelőrészlet az első képen.

Szemeslepke portré közönséges kakukkfüvön (Thymus labrescens), utóbbit sokat láttunk, csendesen-szépen hozzátartozik a tájhoz.

Közönséges szénalepke (Coenonympha glycerion).

Mezei sóska (Rumex acetosa), egyszerű legelős faj számunkra is ehető levelekkel.

A hagymát szeretném közelebbről meghatározni.

Szerintem ez kék atracél.

A bakszakáll (Tragopogon dubius) löszös területet jelöl, a környező falvakban is megfigyeltem.

A koloncos legyezőfüvet (Filipendula vulgaris) soxor láttam, most értem a határozáshoz: ez a pirosló bimbós állapot nem csúnya.

A lózsályát (Salvia verticillata) csak védett és jobb talajú területeken láttam, más leírások szerint országosan gyakori.

Parlagi rózsa (Rosa gallica); a régi legelők egyik legszebb virága. Nem nő magasra, a szára girbegurba, cserébe nem kér sem kertészt, sem vegyszert, állja az erős napot, a legeltetést. Rózsa a javából

És rózsa a javából, ahogy a szekérút szélén díszlik nekem gyönyörű.

Ilyenek voltak egykori és durván megszűntetett falusi legelőink, és ilyenek lehetnének a kallódó területek, ha lenne tájra figyelő gazdálkodás. Ilyenek lehetnének vidéki hétköznapjaink. Remélem, hogy a szigorú és bürokratikus területvédelem mellett vagy még inkább helyett felismerjük rejtett kincseinket.

Sárréti kiruccanás

Június elején jártunk a Szeghalom határában lévő Csíkéri legelőn. A Füzesgyarmatra vezető út mellett parkoltam, innét indultunk szemlézni a valamikor igen változatos legelőt. A szárazság hatása látványos, illetve túllegeltetés nyomaival is találkoztunk.
Szépen és tömegesen virított a réti kakukkfű (Thymus serpyllum). A növény illata a lengedező szellőben nagyon finom, életérzés:). A FotóBolondok szerint ez a kép a legjobb.

Találtunk hegyi herét (Trifolium montanum), ami a nedvesség utolsó nyoma.

Színkavalkád a talajszintről, mintegy a terület összefoglalója.

Tájkép 1

Puha leveleivel jópofa növény a fehér tisztesfű (Stachys germanica).

Tájkép 2

Magyar zsálya (Salvia aethiopis); a felhőkkel próbáltam összekomponálni.

A Kígyósi pusztán

A Kígyósi pusztán nézgelődtünk néhány órát, ezúttal délről indultunk északnak. Tájkép macskamentával (Nepeta cataria), esetleg fordítva:)

A kép szinte komolytalan, de a növénynek finom illata van, sziki kakukkfű. Feljegyzem, hogy július 2-án már nagyjából elvirágzott.

Ez a szép aszat még pontosítás alatt.

Hengeres vagy német peremizs (Inula germanica).

Boglárkalepkék, de hogy melyik, lövésem sincs...

A következőt ismerem, fecskefarkú lepke (Papilio machaon). Az állat sérült, a kép túlexponált, de legalább megvan.

Több arcát láttuk a pusztának és a kunhalmoknak. Újabb látogatásokat és fotózást érdemel (mondjuk ezt már 25 éve tudom:). Ismét a 18-55-ös kitoptikát használtam. Ami szóvá tehető, az júzer-error:) Útitársaimnak köszönöm a jó társaságot!