Odútakarítás pelékkel

November közepén ifjú titánokkal kedvenc erdőmbe kirándultunk végrehajtandó az esedékes madárodú karbantartást és takarítást. A költés után sokféle anyag marad az odúkban: fészekanyag, tojás és tojáshéj, elpusztult fióka, ürülék, táplálékmaradék, természetes élősködők. Ezeket takarítjuk ki ilyenkor.

Az odúk egy részébe például rágcsálók költöznek. Bútorként falevelet és füvet visznek, tudjuk, mert ezek szárazak. Örülünk, hogy helyet adhatunk nekik is.

A rágcsálók egy része éber, így minket látván lelépnek. Mink pedig lyól kifigyeljük, hogy merre, azután valahogy leképeljük: ő a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius). Természetesen azokat az állatokat, amelyek már téli álmodnak, hagyjuk a fészekben és takarítás nélkül visszatesszük az odúkat eredeti helyükre.

A kányabangita (Viburnum opulus) kiserdőnk érdekes lakója. A termése ugyan nem mérgező, de nem is finom. A madarak csak a nagy hidegben eszegetik.

Az ifjúsággal mink kökényt csemegéztünk, valaki életében először kóstolta.

Jópár érdekességgel találkoztunk, ebből egy égeres képet őriztem meg. A mézgás éger (Alnus glutinosa) termésével barátkozunk.

Több kirándulás képeiből válogattam ezt a néhányat. Novemberben látszólag nyugalomba fordul a természet, de mindig találunk izgalmasat és érdekeset:)

Vizes legelőkön 1.

Május végén baráti társasággal Pest megye déli részén túrázgattunk. A szántók szélén vetési konkoly (Agrostemma githago) és búzavirág (Centaurea cyanus) állított meg. A konkoly mérgező, de annyi vegyszer került közhasználatba, hogy mostanra védetté ritkult.

Búzavirág pipacsos látvánnyal. Szerintem a kép nem rossz:), élőben mégis sokkalta szebb. Nehéz összefotózni a tájjal. A búzavirág régi gyógynövény, népi nevei a Wiki szerint: dődike, égi virág, gabonavirág, kék búzavirág, kékvirág, sukollat, vadpézsma, vetési csüküllő, imolya, kék konkoly.

Ugyanez kicsit közelebbről: búzavirág nagy tarkalepkével (Melitaea phoebe).

És egy ráadás vadmák (pipacs, Papaver rhoeas). Most figyeltem fel rá, hogy a pipacs a boglárkavirágúak rendjébe tartozik.

Régi ismerős a Körösök és a Tisza árteréből a réti iszalag (Clematis integrifolia); vízjárta legelőn találtuk. Kicsit szűk, de muszáj volt vágni...

És a meglepetések, az orchideák:) Az első a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), háttérben a mocsári:)

Mocsári kosbor (Orchis laxiflora), ha nem is tömegesen, de elég szépen. Legelők vizesebb szélén bőven találtunk csodálnivalókat...

A réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) szintén jól érzi magát a nedves réteken és kaszálókon. Ahogy figyelgettem, inkább az árnyékos részekre húzódik.

Esztétikai-botanikai-kárpátmedencei gyönyörűség. Életérzés a javából. Pazar. Non plus ultra;-) Ilyen réteken jártak eleink. Leheverednék, de sokszázer forintnyi érték lakik minden négyzetméteren.

A szárazabb legelőkön a kakascímer (Rhynantus rumelicus) köszönt rám, az idén ismerkedtünk össze az észak-békési legelőkön.

Naplózom még a fehér zászpát (Veratrum album) és a kányabangitát (Virburnum opulus) - mindkettőt erdő és rét találkozásánál láttam. Az az elhatározásom, hogy mindig fotózok és naplózok tájképet, mert az a keret, az érték, az őrizendő. Folytatás következik.

Cserjés

Május második hetében ügyintézésből rohantam ki kedvenc erdőmbe "egy slukkra":) Kányabangitának (Virburnum opulus) örülünk, öregapáink ebből faragták a pipaszárat. A rend kedvéért: enyhén mérgező a termése.

Gyöngyvirág (Convallaria majalis) a fiatal erdőből.

És a lényeg, amiről lemaradtam és még el is bénáztam... Iszonyat gyenge fotó a kardos madársisak (Cephalanthera longifolia).