2015. november 28., szombat

Lebukásom rövid története

Volt pár órám, így kukoricának álcáztam magam. Nehéz küldetés, mert a szár a legkisebb mozgásra hangosan zörög, bónuszként poros, ami verítékkel találkozva csíp és viszket. A daru meg az egyik legóvatosabb madár. Nagy türci a fejre és a vállra, a profik után szabadon némi sár az arcra, vizes laposüveg az ingzsebbe és csöndes fohász, hogy a gazda nehogy hirtelenkedjen... És a legfontosabb: türelem, türelem, türelem. Ááá, itt az első!
Ez már kettő!
Három!
És lebuktam...
Azért ezek vágatlan és módosítatlan képek. És király élmény:)

2015. november 25., szerda

Kardoskúti hajnalok

November közepén többször kijutottunk a Kardoskúti pusztára. Annyira időben érkeztünk, hogy olykor még szunyáltunk is a kocsiban, hogy aztán a juhszélben még jobban vacogjunk... Ha hideg van meg szél, akkor jók a fények:)

Koncserto nagyzenekarral: hangolással, hangszerekkel, szólamokkal, kánonnal, olykor egy-egy álmos zenésszel, vendégművészekkel és hívatlan kritikusokkal (ámbár ők ritkán merészkednek közelebb:), a legcsodálatosabb színpadon. És mi lennénk az érdeklődő közönség. A kütyü bizgerálása súlyos udvariatlanság, ha egymással csevegünk, akkor kívül maradunk. Ha a pusztára figyelünk, akkor egyszer csak elsodor a hangok kavalkádja és megtörténik a csoda: részévé válhatunk:)
Darvak lent,
és fent.

Egy alkalommal a visszapillantóban vettem észre, hogy valami "gyanús": front, különleges felhő, légköri jelenség, nem tudom. Picit igazítottam a színeken, talán az élmény 2D-ben jobban átjön: mögöttünk mélysötétkék lett az ég -kicsit félelmetes is-, előttünk szikrázott a nap és gyönyörűen megvilágította a sötét háttér előtt a tájat.

2015. november 8., vasárnap

Cseh Paradicsom 5/1.

Több év után sikerült pár napot egyben szabadságolni. Utolsó pillanatig meló, rohanós készülődés, 3 órányi éber alvás, majd Pesten keresztül 750km autózás Csehország északi részére.
Kemény beszédű népek lakják, ritka vendég a magánhangzó:)

Első programunk rögvest túra volt, Prachovsky Skály-t, a Porladó sziklákat néztük meg egy tényleg könnyű, 4 órás sétával.
Képes játszadozásra jutott idő - ettől szabadság a szabadság.
Egyre érdekesebb sziklák között jártunk.

A kilátón elénk táruló látvány adta a "megérkezés" élményét.
A sziklakatlan már a látványos természetfilmeket idézte.
Őszi erdő vörös tölggyel.
Az egyik ösvény mellett ismerősen virítottak a kalapok, gondoltam is a galócára. Szakértő barátom OZS pontosította, hogy légyölő galóca (Amanita muscaria), mérgező.
Filmforgatás zajlott völgyben.
Lesétáltunk, átvágtunk a völgyön,
majd újra fel, hogy itt is ámulhassunk. (Nyilván sokkal több helyen, sokkal több élményt fotóztam, de a naplózáshoz ennyi kép bőven elég.)
A vacsorához megittam a két sörömet, aztán bedőltem az ágyba, talán egyedüliként a csoportból, és szorgalmasan húztam a lóbőrt reggelig.

2015. november 7., szombat

Cseh Paradicsom 5/2.

Trosky vára a tájjal. Annyira északon vagyunk, hogy a török már nem jutott el ide, a svédek viszont igen. Nyilván ők sem barátkozni jöttek...
Következő állomásunk a Valdstejn várkastély volt. (Egynémely fotózás miatt majdnem elkavarodtam, útitársaim ügyessége mentette meg a napot:)
Körtúrára indultunk, s még az elején érintettünk egy erdőrezervátum jellegű helyet. Itt fotóztam fenyő lánggombát (Gymnopilus sapineus) (köszi a segítséget OZS!),

és a nagyszakállút, tán a manók ükapja ő.
Ilyen erdei utakon túráztunk.
Ez Hruba Skála, az Óriás sziklák földje, végtelen számú sziklaformával.

Érdemes megnézni az évszámot. 1839-ben a békési falvak nagy része pusztaság volt, Csehországban pedig már forrásfoglalásra is jutott ember és anyagiak. Ennyit jelent a nyugalmas(abb) középkor...
Vigyáznak az erdőkre, így természetes módon újul meg.
Itt jegyzem fel, hogy sokféle mohát, gyönyörű, szobányi mohamezőket érintettünk.

Sok turista megfordul erre, de alapvetően tiszták az erdők.
Jártunk a kilátópontokon, és jártunk a sziklák közötti szűk átjárókon. Szokatlan, de a jelzések erre vezetik a turistákat.
A kastélyhoz jutottunk vissza. A sok képet valahogy rostálni kell, így csak egyetlen részlet a végére.

2015. november 6., péntek

Cseh Paradicsom 5/3. - Jicin!

Barátságos kisvárosban kezdtük a napot, sokunknak gyermekkorunk elevenedett meg. Itt játszódik Václáv Ctvrtek legismertebb meséje a Rumcájsz kalandjai. Igen, ez Jicin;-)
A főtéren piac volt, mégpedig színvonalas csehes-németes hangulattal.

A város megőrizte történelmi központját, sok-sok barokkos, középkori-polgári, termésköves részletét.
Valamelyest töröm a svábot, így leléptem a csoporttól és érzésre fotózgattam, kérdezősködtem. Táraztam némi szuvenyírt és felkerestem Rumcájsz egykori lakóházát azaz a múzeumot.
Hát itt vannak a főszereplők, Rumcájsz, Csibészke és Manka életnagyságban:)
Külön Rumcájsz a cipészműhellyel, és a fészer.

A mese után a valóság nem okozott csalódást, sőt! Talán azért, mert a kiállítók nem "tolták túl", nem csúsztak el az olcsó giccs felé, talán azért, mert a mese kultúra, azaz embert építő érték, talán azért, mert vigyáztak a városra és most már vigyáznak a tájra is. Az idő igen rövid volt, de a rohanásban végig megmaradtam a történetben, így lett a városnézés gyermekkort megidéző kedves kaland.

2015. november 5., csütörtök

Cseh Paradicsom 5/4.

Jicinből a lengyel határon található Adrspachba gurultunk, a homokkősziklák újabb csodái között barangoltunk. Itt a kapuja, a pénztárakkal, kajáldákkal, parkolókkal együtt.
Bebocsátás csakis gyalogszerrel. És a kiránduló népek rendesek, nem szemetelnek, figyelnek a másikra.
A sziklák között bővizű patak folyik; és bár vannak sziklaformák szétszórva, igazi birodalmuk itt kezdődik.
A terület egyik magasabban fekvő részén, de még mindig a sziklák közötti, méretes tavon csónakáztunk.
Vezetőnk még csak nem is elektromotorral, hanem csáklyával mozgatta a csónakot. Emeltem kalapom!
A tavon szigetek, a parton ismerős mesefigurák, körbe-körbe pedig sziklák.

Tutajosunk csehül-németül-konyhaangolul beszélt a helyről, olykor mókázott, itt éppen a viharos idő nehézségeit mesélte:)
A szárazföldön aztán bevettük magunkat a sziklák közé. Van szintemelkedés, de szépen kiépítették a nehéz részeket.
A szépség árát a hegymászók fizették le. A kápolna nekik állít emléket.
Egy-egy fohász, nevek, évszámok, karabinerek. Tízezrek járnak erre, így sokan látják az üzenetet törékenységünkről,
ami akaratlanul is elkísér a következő kilométereken.
Ezek a szűk folyósok prímán megtréningezik a bennünk szunnyadó fóbiákat:)
Egy szép sétaút, és újra a festői tavacska.

Az estét célzottan Pardubicében töltöttük: 600 éve főzik a sört. Az alapító emlékére például Pernstejnt, és a híres, 8%-os barnasört a Portert, utóbbit -mert komolyan veszik a munkát- literes flaskákban. Természetesen meglátogattuk a jeles intézményt, a Pardubicky Pivovart: múzeum, sörfőzde és sörölde. (Mobilos fotók következnek.) Tartalmas napunk volt, mégis igazi, éber figyelemmel figyeltük a kezdeteket,
a jelent
és a sörfőzdés kóstolót.
Itt vacsoráztunk, söröztünk, mindkettőt bőséggel. Élmény volt a javából, nem is akármilyen:)