2015. november 8., vasárnap

Cseh Paradicsom 5/1.

Több év után sikerült pár napot egyben szabadságolni. Utolsó pillanatig meló, rohanós készülődés, 3 órányi éber alvás, majd Pesten keresztül 750km autózás Csehország északi részére.
Kemény beszédű népek lakják, ritka vendég a magánhangzó:)

Első programunk rögvest túra volt, Prachovsky Skály-t, a Porladó sziklákat néztük meg egy tényleg könnyű, 4 órás sétával.
Képes játszadozásra jutott idő - ettől szabadság a szabadság.
Egyre érdekesebb sziklák között jártunk.

A kilátón elénk táruló látvány adta a "megérkezés" élményét.
A sziklakatlan már a látványos természetfilmeket idézte.
Őszi erdő vörös tölggyel.
Az egyik ösvény mellett ismerősen virítottak a kalapok, gondoltam is a galócára. Szakértő barátom OZS pontosította, hogy légyölő galóca (Amanita muscaria), mérgező.
Filmforgatás zajlott völgyben.
Lesétáltunk, átvágtunk a völgyön,
majd újra fel, hogy itt is ámulhassunk. (Nyilván sokkal több helyen, sokkal több élményt fotóztam, de a naplózáshoz ennyi kép bőven elég.)
A vacsorához megittam a két sörömet, aztán bedőltem az ágyba, talán egyedüliként a csoportból, és szorgalmasan húztam a lóbőrt reggelig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése