2015. október 20., kedd

Homokpuszták 1.

2015. szeptemberének közepén a dunamenti homokpusztákon fotóztam. Először jártam erre, és már ahogyan megközelítettük a pusztákat, teccett a nyugalom, a viszonylagos érintetlenség.
A természetszerető túratársaknak köszönhetően a törékeny pillanatokból is sikerült néhányat megörökítenem; valamelyik boglárkalepke várja a meleget.
És sorra jöttek az érdekes, máshol nem látott fajok. Bennszülött növény, jobbára az érintetlen szikesek lakója a magyar sóballa (Sueda pannonica).
Kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata),
sziki útifű (Plantago maritima),
a szikes-homoki puszták egyik sótűrő növénye, tán gyógynövény is, a pozsgás zsázsa (Lepidium cartilagineum),
éles mosófű vagy sikárfű (Chrysopogon gryllus).
A mocsári teknős (Emys orbicularis) nyomainak, tojásmaradványainak kifejezetten örültem. Teknőcék érzékenyek az emberi zavarásra, miközben fontos szerepük van az élővilágban.
A borznyomon (Meles meles) némiképp meglepődtem, mondjuk eredendően kevés adatom van, tán ez a második.
Jegyzem a sziki őszirózsát (Tripolium pannonicum).
Itt egy szép élőhelyrészlet egy érdekes növénnyel,
amiről többeket megkérdeztem, végül sziki varjúhájnak (Sedum caespitosum) naplózom.
A tövises iglice (Onozis spinosa) szintén ismerős, több helyen láttuk a pusztán.
Még néhány kép a pusztáról...

Van még érdekesség, orchidea ráadásul, folytatás alább:)

Homokpuszták 2.

A szó igazi értelmében volt szerencsénk a puszta egyik legértékesebb növényéhez. Ezeken a szikes, homoki pusztákon is él a kosborfélék (orchideák) egy faja, az őszi fűzértekercs (Spiranthes spiralis). Apró termetű, de igen formás növény. A szakirodalom szerint lassan fejlődik, 10 év után virágzik. Ha megfelelő az időjárás, de alkalmasint elő sem bújik. Ezt a növényt és főképpen az élőhelyet magunktól kell megvédeni, hogy megmaradjon. Pásztor őseink évszázadokon át pásztorkodtak e tájon és gyönyörű örökséget hagytak ránk. Nekünk, a nagy okosságainkkal és technikánkkal nagyon nehezen megy ugyanez...







A túra és fotózás után a faluban megálltunk pihenni, időt adni az élményeknek. A megfelelő kávék és komlószörpök után amolyan jutalomképpen még elmentünk túzokot (Otis tarda) lesni.
Szép csapatot találtunk, spektívekkel megfigyelni a madarakat élmény volt. A madár természetesen megérdemli, hogy messziről vigyázzuk nyugalmát. A teleobjektívnek azonban a határait feszegette a feladat, ráadásul a távolság miatt ötödrészt vágtam a képekből, így azok olyanok-amilyenek.

Az élőhely csodálatos a maga kevéssé látványos élővilágával, a túra jól esett, a társaság pedig kiváló volt.

2015. október 15., csütörtök

Madarak az ablakom alatt

Korábban nem gondoltam volna, hogy ebben a kultúrsivatagban ennyi mindent fotózhatok. A sivataggal nem szeretnék senkit megbántani, de körbe mindenütt szántóföldek, természetes vízfolyás legfeljebb jelképes van, erdő alig, legelők semmi. Az ember ezt a környéket alaposan átalakította, kultúrtájban élünk.
Kicsit snassz az a bálakötöző madzag, de a csízek (Carduelis spinus) akkor is bejöttek az itatóra. A 3. képen hím madár figyel.




A hím barátposzáta (Sylvia atricapilla) újra előkerült.
Méltatlanul hanyagoljuk a mezei verebet (Passer montanus), pedig jó faj, hasznos munkát végeznek csuriék:)
Nagyjából 10 nap alatt fotóztam a madarakat, tulajdonképpen munka közben:) Ha valaki az élességet kérdezné, akkor ablakon keresztül fotóztam.

2015. október 6., kedd

Időutazás a Maros mentén

Október első hétvégéjén egy vasárnap délutánra fűztünk fel természeti- és történelmi érdekességeket. Kiszomborban kezdtünk, a XIII. századi rotundát néztük meg. Ebből az építészeti korból 5 körtemplom maradt fenn, ez az egyik. (Az objektív miatt dől az épület, a valóságban nincs baj:)
Az egyik közeli faluban tudok egy szép méretű páfrányfenyőt vagy ginkófát (Ginko biloba). Meglátogattuk, s megérdemel 4 képet:)



Jártunk egyet a Maros parton. Semmi különös, csak friss levegő és nyugalom.
Komlós felé kanyarodva megnéztük az úgynevezett Kun-keresztet. Ember magasságú, a tájon szokatlan formájú és anyagú, díszítetlen kereszt. Lakott helytől távol van, úgy egymagában, szinte a pusztában. Anyaga különleges, a Déli-Kárpátokból hozhatták a középkori szabályozatlan Maroson és a tájat behálózó vizeken, legutoljára a Belezi éren. A középkorban falvak álltak a környéken, Dózsa György is erre vezette seregét. A föld mélye és a Kun-kereszt őrzi emléküket. És talán egy kicsit már mink is...

A csendes szemlélődésben egy ökörszemmel (Troglodytes troglodytes) fogócskáztam. Halkan, lábujjhegyen:) Két lövésből itt az egyik.
Még egy tájkép a végére - kicsit festményszerű lett. A lemenő nap valahogy így aranyozta be a Belezi dombot, sok száz éve élt eleink nyughelyét.