Soczó-zug 1.

Május végén jártunk Dzsó barátommal Endrőd határában, Soczó-zugban. Nyaraló házas rész a Hármas-Körös oldalában holtágakkal, többféle élőhellyel. Ezt a remek rétet útközben fotóztuk.

Némileg meglepő módon a közönséges farkasalmáról (Aristolochia clematitis) még nincs kép a blogon, pedig régóta ismerem. A Wiki azt írja, hogy a farkasalma nemzetség egyetlen Magyarországon őshonos faja és hogy mérgező növény. A (védett) farkasalmalepke hernyójának kizárólagos tápnövénye. A lepkéről van fotó a blogon.

A szöcskével próbálok ismerkedni, eddig nincs rá határozás. A farkasalmán találtam; a kép vágott.

Ez már Soczó-zug: margarétás gyönyörű gátoldal. Réti margitvirág (Leucanthemum vulgare).

Koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris).

Nadályos-nőszirmos vizes élőhely.

A védett réti iszalagot (Clematis integrifolia) szokás szerint a gátoldalon találtam. Örültem, hogy több helyen előkerült.

A mezei zsurló (Equisetum arvense) ismert és használatos gyógynövényünk.

Értő segítséggel jegyzem a tejoltó galajt (Galium verum), ő is használatos gyógynövény.

A keskenylevelű ezüstfa (Eleagnus angustifolia) itt is előkerült.

A következő posztban újabb növényeket naplózok.

Peca a Hármas-Körösön

Gyerekkori jóbarátommal szabadultunk ki a Hármas-Körösre pár órányi levegőzésre.

Ő lett a szembe szomszédunk. Egyetemi végzettsége nincs, viszont nem hangoskodik, pláne nem részegeskedik, nem szemetel, tekintettel van a gyűrött idegzetű munkásemberre, rendben tartja a területet, sikerrel takarítja az olyan invázív fajokat, mint a gyalogakác. Az emberrel ellentétben igen hasznos tagja a vízparti élővilágnak:)

A szerelvényezés után sétára indultam, egészen a szentandrási duzzasztóig; az előtérben egy tanyahajó.

A gát tövében pár tucat sokadik virágzását élő réti iszalagot (Clematis integrifolia) találtam; védett.

Az egyik nyáras szélén nagy kócsagot (Egretta alba) cserkeltem; némi vágás azért kellett.

A halak közül a bodorkát, hivatalos nevén a búzaszemű keszeget (Rutilus rutilus) naplózom. A kép kölökkorunk hangulatát idézi:)

Ellenfényes kísérlet naplementében.

Amíg kint voltam, a halak kevés riadalmat okoztak, csak sötétben indultak meg, Főhorgászmester azonban jól állta a kapásokat. Nekem ez a pár óra jutott, hálás vagyok ezért is.

Tatárjuharos

Június közepén kedvenc erdőmet látogattam meg, sok éve nevelgetjük természetszerető önkéntesekkel. Legfeljebb közepes termetű őshonos fafajunk a tatárjuhar (Acer tataricum). Eddig egy képem van róla a blogon, pedig hálás faj, kopár területek fásítására is alkalmas, magyarul bírja a kiképzést:)

Az erdő szélén réti iszalag (Clematis integrifolia) díszlik. Nehéz róla tiszta kompozíciót fényképelni, ami azt is jelenti, hogy dús a vegetáció, láccik, hogy többedmagával és más fajokkal lakik nálunk.

A szeplős szegfű (Dianthus armeria) ott virít, ahol a helye van: a száraz, napos réten, a mi rétünkön:) Leventének köszönöm a faj pontosítását.

Vizes legelőkön 1.

Május végén baráti társasággal Pest megye déli részén túrázgattunk. A szántók szélén vetési konkoly (Agrostemma githago) és búzavirág (Centaurea cyanus) állított meg. A konkoly mérgező, de annyi vegyszer került közhasználatba, hogy mostanra védetté ritkult.

Búzavirág pipacsos látvánnyal. Szerintem a kép nem rossz:), élőben mégis sokkalta szebb. Nehéz összefotózni a tájjal. A búzavirág régi gyógynövény, népi nevei a Wiki szerint: dődike, égi virág, gabonavirág, kék búzavirág, kékvirág, sukollat, vadpézsma, vetési csüküllő, imolya, kék konkoly.

Ugyanez kicsit közelebbről: búzavirág nagy tarkalepkével (Melitaea phoebe).

És egy ráadás vadmák (pipacs, Papaver rhoeas). Most figyeltem fel rá, hogy a pipacs a boglárkavirágúak rendjébe tartozik.

Régi ismerős a Körösök és a Tisza árteréből a réti iszalag (Clematis integrifolia); vízjárta legelőn találtuk. Kicsit szűk, de muszáj volt vágni...

És a meglepetések, az orchideák:) Az első a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), háttérben a mocsári:)

Mocsári kosbor (Orchis laxiflora), ha nem is tömegesen, de elég szépen. Legelők vizesebb szélén bőven találtunk csodálnivalókat...

A réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) szintén jól érzi magát a nedves réteken és kaszálókon. Ahogy figyelgettem, inkább az árnyékos részekre húzódik.

Esztétikai-botanikai-kárpátmedencei gyönyörűség. Életérzés a javából. Pazar. Non plus ultra;-) Ilyen réteken jártak eleink. Leheverednék, de sokszázer forintnyi érték lakik minden négyzetméteren.

A szárazabb legelőkön a kakascímer (Rhynantus rumelicus) köszönt rám, az idén ismerkedtünk össze az észak-békési legelőkön.

Naplózom még a fehér zászpát (Veratrum album) és a kányabangitát (Virburnum opulus) - mindkettőt erdő és rét találkozásánál láttam. Az az elhatározásom, hogy mindig fotózok és naplózok tájképet, mert az a keret, az érték, az őrizendő. Folytatás következik.

Ellés-part

A címadó hely Csongrádtól északra, a Csépára vezető pontonhíd közelében található a Tisza árterében. Az Árpád-korban, sőt már a szarmata időkben lakott hely volt, a XIV. században monostort alapítottak ezen a legfeljebb 7-8 méter magas dombon. Azért izgalmasak a körülmények, mert azt jelzik, hogy a gátak nélküli folyó természetes ártere hosszú évszázadokon át elbírta az áradásokat és eleink biztonsággal lakták, élték a vízjárta részeket. A helyet megtaláltuk, de nem fotóztam. Talán gazos volt a terület, talán a keresőben látottakkal volt gondom, most már bánom.

A védett réti iszalagból (Clematis integrifolia) sokat találtunk.

Réti peremizs (Inula britannica) a gát belső felén.

Az orvosi atracél (Anchusa officinalis) meghatározásában EF segített, köszönöm. Fotóztam már, aztán mégis...

Az erdei mályvát (Malva sylvestris) már város szélén képeltem. A Wiki szerint népi nevei: csúszóka, fűdző rózsa. Kölök koromból papsajtként ismerem, ehető növény. A Körös-torokban jóízű sörözéssel zártuk a sétát, az elmúlasztott sült keszegért még visszamegyünk. Remélem, minél többször:)