2015. február 28., szombat

Mánfa és erdei szépségek

Marázáról Mánfának kanyarodtunk az Árpád-kori templomhoz.

Még borongós időben is festői.
A templom kövekből kirakott kerítésén találtam ezt a részletet: fagyöngy, dió és mogyoróhéj, amolyan erdei terülj-terülj asztalka, erdei vendéglő.
A domboldalról szabályos patakokban érkezett az olvadt hólé, de azért csak elindultunk egy rövid sétára. Az erdő a templom mögött kezdődik. Az illatos hunyor (Helleborus odorus) tucatjával virított.
A szemét között is. Egyszerre szép és elszomorító a látvány; és van ennél durvább kép. Sőt, igazán élőben durva a szemét.
Az erdőszélen találtam ezt a szép követ. Rajzos látványa régi történetet sejtet a természet erőiről, talán a történelemről, talán rólunk.
Rövid, jóízű séta kerekedett az avarillatú csendben. Mohaszőnyegen nemes májvirágot találtam (Hepatica nobilis). Ő szintén a boglárkák nagy családjához tartozik.
A szártalan kankalin (Primula vulgaris) az ösvény szélén integetett. Igaz, sétáltam érte. Kemény 120 métert, aztán még annyit. Gyönyörű.

Egyik útitársam pettyegetett tüdőfüvet (Pulmonaria officinalis) mutatott egy vízmosásban.
Nem ennyi virágot láttunk, hanem sokkal többet. És a képek nehezen adják vissza a hangulatot, a nyugalmat, a belefeledkezést, a fölfedezés örömét, pedig az az igazán gyógyító.

Bakancsos éttermet keresve még nézelődtünk a Mecsekben, szokás szerint itt-ott megállva. Hát szép volt. Azután királyi módon ebédeltünk egy főút melletti helyen, miközben az ablakon át a hunyorokban és az énekesmadarakban gyönyörködtünk. A szemét és az igénytelenség elszomorító, a természet küzdése és ajándékai azonban megerősítik a magunk fajta lelkes természetjárókat:)
Ebben a posztban 1-nél több védett növényfajt naplózok.

2015. február 26., csütörtök

Baranyai hunyoros

Szürke, sáros időben indultunk inkább csak kirándulgatni. Jóbarátom édesanyjától kaptam egy újságcikket egy szép kápolnáról, és ezt a lapot esztendő múltán az irodámban megtaláltam:) Aprócska falvak között így találtuk meg Marázát. Ahogy letettük a kocsit, meg is feneklett a sárban...
Dombok között kényelmeset sétáltunk; itt kerülő helyett inkább átlábaltunk a szántáson.
A Mária-kápolnát a falusiak újították fel (aggastyánokkal együtt vannak úgy 170-en). A Zsolnay-cserép sajnos már megsérült, de látszik, hogy gondozzák a területet. Szívesen visszatérnék.

Visszafelé sétálva elég sok piros csészegombát (Sarcoscypha coccinea) találtuk, jó kép nincs, de a fajt címkézem. És megtaláltuk az első illatos hunyorokat (Helleborus odorus)! A virág a boglárkafélék családjába tartozik. Nálunk csak a Mecsekben és a Dél-Dunántúlon honos. Félörökzöld, mert levelei áttelelnek. Leírom, mert fontos: minden része mérgező.

A kocsinál kedves meglepetés várt bennünket: az egyik falusi segítségként kéziszerszámokat és cseréptörmeléket készített az autóhoz, mert látta, hogy parkoláskor elakadtunk. Végül egy mikrobusz segített vontatással, de az odafigyelés tényleg megható és mindannyiunkat megérintett. Le a kalappal!
Folytatás jön.

2015. február 8., vasárnap

Jómadarak

Decemberben, januárban és februárban kevés túralehetőség adódott, énekesmadarakat azonban sikerült fotózgatni. Természetesen az irodámból:) Alföldi kisváros, a főúttól maximum 100 méterre, néhány fenyő és thuja - és a madarak jövögetnek. A fények ritkán jók, és átlagos, kétrétegű ablakon keresztül fotózgatok.
A fenyvescinege (Peripatus ater) folyamatosan itt van, az 1. és a 3. kép között 3 hét telt el.


A zöldike (Carduelis chloris) rendszeres vendég, de még elfogadható képet is nehéz lőni. Egy kicsit rendhagyót naplózok.
Némi meglepetést okozott a meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes). Jöhetne minden télen, de nem jön. Az 1. és a 3. kép között körülbelül 50 nap telt el, tehát rendszeresen benézett.


Érdemes figyelni a madárhangokat, a szokatlan mozgásokat, és hasznos némi csendes türelem. Elismerem, szerencsés a lakásom és az irodám fekvése:)