2015. november 4., szerda

Cseh Paradicsom 5/5.

Az utolsó napon a Morva karszt adta a programot. Ez a terület kapuja.
Innét sétáltunk a felvonóhoz, azzal pedig
a Macocha turistaházhoz. Szívesen látják a bakancsos népeket és igen jó a konyhájuk.
Alattunk a Macocha szakadék.

Százegynéhány méterrel már lentebb vagyunk, az előző képen látható szakadék alján. Gyengék a fények, de gyönyörű, monumentális, szinte fejbe csapja az embert. Ebből az érzésből-hangulatból alig ad vissza a kép.

A föld alatt, cseppkövek között túráztunk. A barlangrendszer 35km, tehát tényleg csak kis részét láttuk.

És egyszer csak vízre szálltunk. Elektromos meghajtású csónakokkal jártunk be annyi részt, aminek már bőven van tartalma, legalább 30-40 perc. A fényhiány próbára tette a képelő technikát, igazából szoftverrel kellett visszahozni a részleteket.



Borongós időben indultunk vissza, maradtam, maradtunk volna még pár napot... Brünnben azért betankoltunk jóféle sajtokkal, édességekkel és sörökkel. Pesten lepacsiztunk a túravezetőkkel, elköszöntünk a túratársaktól és mindenki visszatért a hétköznapokba. Zárásul egy őszi patak még a karsztból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése