Prédikálószék

A Születés ünnepe után jutott néhány nap szabadság apai szülőföldemen. Nagyon régen szerettem volna újra felmászni a Prédikálószékre. Igazából egy nyugisabb nap és egy kényelmesebb útvonal hiányzott az elmúlt 15 évben. Most unokahúgom vendéglátásának köszönhetően minden összejött. Végre nem 4 óra autózás után, hanem kényelmesen, pihenten indultam neki az erdőnek. Ötleteltem és jelzetlen utakat választottam, és bár majdnem lementem Dömösre, csak betájoltam az irányt:)

A lényeg, hogy a Fellegvár lyó helyen legyen:). Ahogy elcsendesült a világ zakatolása, ahogy felsejlett hegyet járó nagyapám és apám alakja, úgy érkezett a békesség. (Nem voltam én békétlen, sőt, örültem, hogy mehetek a hegybe. Mégis átéltem valami bensőségeset, talán múlt és jelen egységét, hogy bár általam nincs folytatás, mégis kerek és szép a történet. Talán azt, hogy belül is megérkeztem. Talán azt, hogy otthon vagyok, hogy újra befogadott a hegy, talán azt, hogy el se mentem:)

Ez a jelzés már a csúcsra vezet.

Útközben cinkéket, csúszkákat, harkályokat lestem, mintha néhai Horányi Gyuri bácsival madarásztam volna...
A gyűszűvirágot ebben a formában Barkócza olvtárs azonosította.

A kilátó szép (az utóbbi évek egyik legjobb dobása volt a felújítás),

a Dunakanyar pedig lélegzetelállító gyönyörűség:)

Némi szemlélődés után kértem is egy emlékképet, itt szinte kötelező. Uzsonnáztam, fotózgattam, és maradtam, ameddig a fények és bátorságom engedték.

Szerkesztettem egy teljes Börzsönyt,

és naplózok egy Börzsöny-letörést a Remete-barlanggal.

A végére bakancsos vendéglátást ötleteltem, remekül sikerült. Az elmulasztott pálinkákat még este, családi körben, együttes erővel pótoltuk:)