A világ végén 3/1.

Főhorgász barátunk találta ki, hogy menjünk el a világ végére, a Sebes-Körösre pecázni és lazítani. Az államhatár jóval közelebb volt, mint az első kocsma. Táraztunk elemózsiát, mindenféle szörpöket és a képek alapján remekül éreztük magunkat. Félek a veréstől, ezért nem posztolok mindenféle vízben pihenő tiszteletreméltó fókát:-), amit viszont igen, azt a képen szereplők hozzájárulásával teszem, köszönöm is szépen. Ilyen látvány fogadott.

Sőt, még ilyenebb. A sekély vízben kishalak tucatjai úszkáltak, sajnos a képek nem sikerültek. Főhorgász barátunk tudta, hogy miért jöttünk; ismerte a járást és helyben gyűjtött szöcskével legyező horgászatra indult (kábé mindent visz magával a horgász).

Némi bámészkodás után magam is sártaposót húztam és elindultam fotózgatni. Az első képen valamelyik békaszőlőt naplózom, több helyen találkoztam a növénnyel. Érdemes például a Wikin rákeresni a hídőrvirágúak rendjének eme családjára.

Egy másik szigetecskén figyeltem fel a sávos szitakötőkre (Calopteryx splendens). Az első képen a hím,

a másodikon a nőstény példány.

Legyen egy kép a valóság másik részéről.

Az ilyesmi mindig elkeserít, de végül ennek a képnek a tömörítetlen ereditéjéből nyiszáltam 10%-nál is kisebb részt a többedik határozáshoz. Frissítés/javítás: Az egyik botanikus felemáslevelű békaszőlőnek valószínűsíti a növényt, másikuk imbolygó békaszőlőnek (Potamogeton nodosus) - a helyi körülményekre tekintettel utóbbira szavazok.

Közben a halak kapdosták a legyet, volt is nagy öröm:-)

Megörökítettem egy csónakos horgászt, ezen a képen folyó is megmutatja magát.

Negyed órát lógatott, aztán elcsorgott. Elmenőben láttam, hogy jól felszerelte a csónakot, szerintem környékbeli és jól ismerheti a vizet.

A peca jól alakult, naplózom az ügyes horgászt,

és külön a zsákmányt, ami fejes domolykó (Squalius cephalus).

A világ végén 3/2.

Szép pillanat a folyópartról.

A madarakat a vízben óvatosan bóklászva fotózgattam. Az első a legnehezebb. Erős ellenfény, nagy távolság, tehát utólag vágva és élesítve. Magamtól nem tudtam hová tenni, de TB szavára nagyon adok, tehát szürke légykapó (Muscicapa triata).

A szürke gémről (Ardea cinerea) készült kép szépen visszaadja a táj és a leskelődés hangulatát.

A bakcsó (Nycticorax nycticorax) még jobb találat.

A parton lepkéket találtam, nem is keveset. Órányi időt elmókuskáltam velük. Atalantalepke (Vanessa atalanta).

Gyönyörű kardoslepkék (Iphiclides podalirius),

"muszáj" még egy képet naplózni.

A kis színjátszólepke (Apatura ilia) ezzel a látvánnyal nekem is megvan.

A következő képeken szintén ugyanez a faj van, és bár a kép sorszáma miatt talán adja magát, kértem segítséget a határozáshoz, és hát ugyanaz. Naplózom, hátha később jól jön.

GÁ lepkész-biológusnak ezúton is köszönöm a segítséget.

És még egy tájkép.

A világ végén 3/3.

Délután volt még egy sétám, meg is riasztottam egy őzbakot. Kölcsönösen megijedtünk, úgyhogy a képek nem sikerültek. Az adrenalin löket miatt növényekhez nem volt türelmem. Azért visszafele is meg-megálltunk...

és ezekkel a csendes, mégis vadregényes

képekkel teljes az élmény. Határon innen egyre ritkább a legelésző birkák látványa.

Örültem, hogy lementek inni a folyóhoz:)

És a zárókép a kerékpáros pásztorral.

Mohácsi séta

Kivételesen emberbarát, 3 napos továbbképzésen voltunk Mohácson. Az esti képek közül a komposat naplózom.

Ezt a képet csak azért mutatom, mert...

...az ebéd utáni szabadidőben, rövid séta távolságra...

...ilyen klassz élőhelyeket találtam.

Örömünkre belefért a borospince látogatás.

Sétára megint jutott idő. Az is lehet, hogy meglógtam:)

Szép, rendezett pincesor.

Valahol ezen a részen találtam néhány tő muskotályzsályát (Savia sclarea).
Tudom, kár azért a balról belógó bigyóért...

Mohácson most voltam először. Szép a város, de nagyon szép, talán még szebb a környék:)

Királyerdő 3/1.

(Hosszú kihagyással, fájdalmas hiányokat hordozva 2024. áprilisában folytatom a blogot.) Valahogy úgy adta a helyzet, hogy 2018. júliusában 2 autóval, 8-an vagy 9-en indultunk bóklászni és felfedezőbe a Királyerdő hegységbe.

Ahol tetszett a látvány, ott megálltunk és fotóztunk. Ez a kép sem igényelt szoftveres igazítást.

A Wikin a "Karsztbokorerdő" címszónál azt írja, hogy ennek a mészkő alapközeten kialakuló "intrazonális erdőfajta" cserjeszintjében gyakori a húsos som (Cornus mas), szinte integetett, hogy álljunk meg, és nagyon guszta.

Nagyjából itt találtuk a csomós harangvirágot (Campanula glomerata).

Mai tudásommal azt mondom, hogy a Dámosi karsztfennsík képei következnek. Elsőnek egy időutazós kép.

Ezen részen több helyen megindultunk sétálni. Arra amerre ösvényt láttunk, vagy amerre kevésbé volt meredek... Ez a kép már fentről készült.

Szártalan bábakalács (Carlina acaulis), Magyarországon védett; a Bükki Nemzeti Park címernövénye. (A Királyerdő jóval közelebb van hozzánk, mint a Bükk:)

Győztük befogadni a látványt...

...nem lehet...

Leültünk, nem is nagyon beszélgettünk, méláztunk, én meg próbáltam lefotózni.

Aztán csak gurultunk tovább. Visszatérős táj, olykor magyar szó is hangzik. A folytatás lentebb olvasható.

Királyerdő 3/2.

Útközben valahol...

Úgy kirándultunk, hogy kedvünk szerint megálltunk valahol és fotózgattunk. Ilyen képek következnek.
Mezei vagy keskenylevelű kakukkfű (Thymus serphyllum), de az élőhely miatt nem vetném el a hegyi kakukkfüvet sem. (Az első faj több kisfaj gyűjtőneve, de ez már a botanika egyik labirintusa. A sok közül:)

A "nagykönyv" szerint domb- és hegyvidéki lejtő(kö)n fotóztam az ezüstös hölgymált (Hiearcium pilosella). Egyszerű, átlagos növény, de ide való és itt van. Örülök, hogy ráismertem.
A kép előterében, jobb alsó részében van még egy növény, amit mostanában (tehát a kép készítéséhez képest majd 6 év után:) vettem észre. Köszönöm Jakab Gusztáv megtisztelő határozását: ebfojtó müge (Asperula cynanchica). Ezt is a nagykönyv szerinti helyén fotóztam, és erre a növényre külön megérné rámenni pl. makrószerkóval fotózni, mert önmagában még szebb.
A Wikin van "Karsztbokorerdő" szócikk. Nagyon érdekes és a leírás szépen illik a Királyerdő élőhelyeire, több növényt ezen a kiránduláson is megtaláltam.

Nálunk nem nagyon akarnak pásztornak állni a fiatalok, rangja sincs, miközben az oly sokat emlegetett fenntarthatóság egyik letéteményesei. Kicsit vidámabban: természetfotózás autóból:)

Itt hosszabban megálltunk, jó látvány minden szempontból.

Ebben is mennyi munka, mennyi tudás van, sorsok... Nem román és nem magyar, hanem mélyen emberi.

Tudtuk, hogy ide tartunk. A nevezetes biharrósai vízimalom a Rosia-patakon.

A sok egykor működő vízimalom közül az utolsó. Műszakilag is az építők munkáját dicséri a közel 200 éves malom; úgy írják, teljesen fából készült. Egy kép belülről:

Azért van hangulata, és ha kifogunk egy csendesebb időszakot, érdemes mélázni. A malmot a látogatók eltartják, a bácsi pedig élvezi a figyelmet. Ha "csengetünk", muzsikál is. Bár lenne fiatalabb csapat, aki karbantartaná és őrölné a lisztet...
És innét már hazafelé vettük az irányt.